Nyílt napot tartottak a rendőri pálya iránt érdeklődőknek Hajdúszoboszlón.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség tiszthelyettesi állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a megye végzős középiskolai hallgatói részére.

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára szervezett programok 2016. január 19-én 9 órakor kezdődnek.

A látogatók a nyílt napon nem csak a rendészeti szakközépiskolában zajló oktatási tevékenységről és a felvételi eljárás sajátosságairól kaphatnak részletes információkat, hanem megismerkedhetnek a rendőrség felépítésével, valamint a rendőri életpályával is.

Ez alkalommal Lentiben várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat a zalai toborzó tisztek.

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat fogadták a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság munkatársai.

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak.

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat fogadták a tapolcai rendőrök 2016. január 12-én délelőtt.

A rendőri hivatást népszerűsítették a Komáromi Rendőrkapitányságon.

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat várták az egyenruhások.

Nyílt kapukkal várták az érdeklődő fiatalokat a Körmendi Rendőrkapitányság és a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola munkatársai 2015. december 15-én.

A kézilabda- és focimérkőzések ideje alatt a rendőrök hét helyszínen előadásokat és különféle bemutatókat tartottak az érdeklődő diákoknak és szüleiknek.

Balesetet helyszíneltek, nyomot kutattak és sportrendezvényt biztosítottak a diákok az Esztergomi Rendőrkapitányságon.

Zalaegerszeget követően 2015. december 10-én Keszthelyen várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat.

A végzős középiskolások számára tartottak előadást a rendészeti szakközépiskolák felvételi eljárásáról a rétsági és a pásztói rendőrök.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság megkezdte toborzó programsorozatát.

Oldalak

Feliratkozás Sokszínű Rendvédelem RSS csatornájára