Nyílt nap a kapitányságon (Veszprém MRFK)

A veszprémi rendőrök nyílt napot szerveztek a pálya iránt érdeklődő fiataloknak.

A Veszprémi Rendőrkapitányság az országos toborzás részeként szervezett nyílt napot a helyi középiskolák részére 2015. január 11-én. A rendezvényen két szakgimnázium végzősei vettek részt. A kapitányság bűnmegelőzési előadója a rendőri hivatásról tartott rövid ismertetőt. Az érdeklődök egy bemutató kisfilmet is megnézhettek a Veszprémi Rendőrkapitányság életéről, hétköznapjairól.

A fiatalok ezt követően a rendészeti szakközépiskolába való bejutás követelményeiről, a fizikai és pszichikai alkalmasságról hallhattak tájékoztatást, majd a közrendvédelmi és bűnügyi szolgálati ágak munkájáról láthattak ismertetőt. A rendőrség tornatermében egy látványos intézkedéstaktikai bemutató várta őket, aminek külön érdekessége az volt, hogy a hivatásos rendőr kolléga mellett egy rendészeti fakultációs középiskolás is szerepelt.

A rendezvény zárásaként a diákok megismerhették a csapatszolgálati tevékenység során használt felszereléseket, technikai eszközöket, valamint megtekinthették a legújabb szolgálati gépjárműveket.

Forrás: police.hu